AV Admin

Takács Dominika Flóra

„Számomra nagyon megnyerő az, hogy egy korrekt cégnél dolgozhatok, ahol mind a vezetőség, mind a kollegák részéről elismerő szavakat és segítséget kapok.

Itt nem csak egy dolgozó vagyok a sok közül! Itt figyelnek rám, meghallgatják a tanácsaimat, az ötleteimet, és sokszor figyelembe veszik.

Folyamatosan tudok mind lexikálisan, mind emberi tulajdonságokat illetően fejlődni, mert ad rá lehetőség az Alpha Zoo, és a vásárlók is.

Teljesen megérint, amikor egy vásárló hálás, és boldog azért, mert én segítettem neki!

‘Hisz a jó pap holtig tanul.'”

Tovább olvasom

Váradi Barbara

„2021. februártól dolgozom az Alphazoo gyöngyösi üzletében. Megtaláltam a számításaimat, és nagyon jól érzem magam itt. Ami nagyon tetszik, hogy mindig van hova fejlődni, mindig vannak új  célok, és nem ragadunk le egy szinten, mint egy „átlagos” bolti eladó.

Meg tudjuk mutatni, hogy igenis tudunk mindig jobban teljesíteni, amit meg is dicsérnek, és észre is vesznek. Nagyon örülök, hogy az Alphazoo „része” lehetek.”

Tovább olvasom

Sipos Eszter

„Mindig is csapatjátékos voltam és szívből örülök, hogy ezt az Alpha-Vetnél is tudom kamatoztatni.

Tisztelettel segítjük egymás munkáját, ami engem nagyon motivál, illetve folyamatosan új lehetőségek nyílnak meg előttem a szakmai fejlődést illetően.”

Tovább olvasom

Sipos Péter

„Mindenképp a családias légkört emelném ki ami miatt érdemes mindennap bejönni. A munkakörömnek köszönhetően pedig  a napjaim változatosak, ezáltál nincs két ugyan olyan nap.”

Tovább olvasom

Simon Edina

„Azért szeretek az Alpha-Vet kft.-nél dolgozni, mert stabil, kiszámítható és rugalmas. A hangulat mindig jó és családias. Vannak nehezebb napok, de nem telik el úgy munkaidő, hogy ne nevetnénk nagyokat.”

Tovább olvasom

Kovács Szilvia

„Azért szeretek az Alpha-vet-nél dolgozni, mert jó a társaság, baráti a légkör. Mindig változatos a munka, új feladatok, kihívások vannak. Fejlődési lehetőségek, értékelik az embert.”

Tovább olvasom

Németh Petra

„Változatos feladatokkal szembesülünk minden nap, minden új kihívás megoldása örömmel tölt el. Mindig adott a nyugodt és jó hangulatú légkör. Az összetett és bonyolult feladatok végrehajtását megkönnyíti, hogy csapatban, közösen tudjuk ezeket megoldani.”

Tovább olvasom